A Pálócziak vára

Szinte napra pontosan négy hónappal azt követően, hogy Luxemburgi Zsigmond Sárospatak városát szabad királyi rangra emelte, az uralkodó felülírva korábbi döntését, Újhely várát Újhely mezővárosával és tartozékaival, valamint Nagypatak várost tartozékaival Pálóczi Péter fiainak, Györgynek, Máténak és Imrének adományozta. Míg Zsigmond uralkodásának első éveit az ország struktúráját gyökeresen átalakító birtokadományozások jellemezték addig, a kormányzati rendszer 1403 utáni végleges megszilárdulását követően már sokkal inkább a birtokszerzés szándéka mozgatta az uralkodói belpolitikát. Kivételt tett ugyanakkor néhány olyan dinasztiával, akik a legfontosabb királyi méltóságok viselőiként hatalmának legfőbb bázisát jelentették. Ebbe a körbe sorolandó a Pálóczi család, mely a 37 középkori Magyar Királyság egyik legelőkelőbb, a 15. században a legmagasabb állami méltóságokra emelkedett, kiterjedt birtokokkal rendelkező famíliája volt.

Zempléni birtoklásuk kapcsán fennmaradt gazdag okleveles anyagban az újhelyi várra, a család (sáros)pataki udvarházaira, sőt a 15. század utolsó évtizedeiből a sárospataki várra vonatkozóan is több utalás ismert, amelyeket az eddigi irodalom sokszor egymásnak ellentmondóan értelmezett. A Pálócziak pataki és újhelyi birtoklásával összefüggő források kritikai értelmezését csak akkor kísérelhetjük meg, ha egy kis kitérőt téve – koncentrálva a vártörténet szempontjából jentősséggel bíró családtagokra – röviden érintjük a család genealógiáját a mondott időszakban, s megismerkedünk közelebbről magukkal a családtagokkal is. A Pálócziak Abaúj megyei köznemesi famíliából származtak, a családnak nevet adó, Ung megyei Pálóc települést királyi adomány gyanánt kapták meg I. Károlytól 1327-ben. A megyeinél jelentősebb szerepet a 14. században egyik családtag sem töltött be, s noha már ekkor öt megyében voltak elszórva jószágaik, ezekből uradalmakat szervezni még nem tudtak. A legtöbbre ebben az évszázadban Pálóczi Domokos – az 1429-ben újhelyi és pataki birtokba iktatott Pálóczi testvérek nagybátyja – vitte, aki leleszi premontrei prépost lett. Az ő közbenjárására került Máté 1400-ban a királyi udvarba udvari ifjúként, míg György a szepesi káptalanba kanonokként. Domokos 1403 januárjában bekövetkezett halála után Máté és öccse, Imre rögvest fegyveresekkel törtek rá a prépostságra, s magukhoz vették nagybátyjuk 800 forintnyi hagyatékát, majd másnap a sekrestyét is kifosztották, ahonnan az ott letét gyanánt őrzött 8000 aranyforintot is elvitték. Máté, mint királyi familiáris, összefüggésben diósgyőri várnagyságával, több megye ispáni tisztségét is viselte. 1419-től titkos kancellár, 1425-től kezdődően egy évtizedig országbíró volt, majd 1435-36-ban a nádori méltóságot is betöltötte. Imre közösen végezte a tikos kancellári munkát bátyjával, s párhuzamosan látták el a kiemelt jelentőségű diósgyőri várnagysággal járó teendőket is, végül pályafutását beregi ispánként fejezte be. Máté és Imre hathatós módon segítették a legfiatalabb testvért, Györgyöt az egyházi pályán történő felemelkedésben, aki a szepesi kanonoki székből 1419-ben került az erdélyi püspökség élére, majd 1423-tól haláláig viselte az esztergomi érseki címet. Ők hárman kerültek tehát Zsigmond adományából az értékes zempléni uradalom tulajdonjogába, melynek hátterében az uralkodó racionális politikai megfontolása állt. Lazarovics György szerb despota 1426-ban egy egyezség értelmében átadta Zsigmondnak a déli végvárak legfontosabbikát, Nándorfehérvárt, – amit aztán 1427-ben mégis fegyverrel kellett bevenni a lázadó szerb várnagyok ellenállása miatt – ezért őt és unokaöccsét, Brankovics Györgyöt jelentős északkelet-magyarországi birtokokkal látta el az uralkodó. Ez minden bizonnyal sértette az akkor már országbíró Pálóczi Máté és az 38 esztergomi érsek Pálóczi György érdekeit, így okkal feltételezhetünk összefüggést Brankovics 1428-tól megkezdődő birtokszerzései és a Pálócziak pataki és újhelyi birtokjogba történő 1429-es beiktatása között. A Pálócziak érdekterületén más jelentősebb kárpótlásra, vagy jutalmazásra nem nyílt volna lehetősége Zsigmondnak, akinek így vélhetően kapóra jött, hogy Perényi Miklós 1428-ban bekövetkezett halálával a koronára háramlott vissza a birtok, s az ország érdekeit szem előtt tartva könnyű szívvel léphetett túl a Sárospataknak szabad királyi város címet biztosító adományán is. Így kerülhetett sor a Zsigmond kedvelt híveinek számító bárói család birtokszerzésére, mely formálisan egy csere keretében valósult meg: a Pálócziak a Pozsony megyei Sempte és a Sáros megyei Szakalya várát adták érte az uralkodónak. Az adománylevélben – melyet a Pálócziak kérésére Zsigmond 1434-ben változatlan szöveggel megerősített – Újhely várának tartozékaként Újhely mezőváros, Borsi és Toronya falvak, továbbá Táj és Kovácsi szerepelnek, ám ez utóbbiak már csak mint predium, azaz önálló határokkal rendelkező földterület kerültek az adományba, ami azt bizonyítja, hogy a területükön állott falvak addigra már elpusztásodtak.

1436-ban Perényi Imre egykori titkos kancellár fiai, a füzéri várat és tartozékait bíró János és István hamisított adománylevéllel kísérletet tettek Újhely várának, valamint Újhely és Patak városának megszerzésére. Az eset kapcsán a Pálócziak panaszt tettek Zsigmondnál, aki az oklevelet hamisnak és érvénytelennek nyilvánította. A zempléni birtok körüli igazi bonyodalmak azonban nem ekkor, hanem sokkal inkább a család következő generációjában feltűnő unokatestvérek alatt jelentkeztek, akik az atyai örökséggel járó közös birtoklást finoman szólva sem szerették. Imre fia László, másfelől a Máté fia Simon, Péter és János között súlyos viszály keletkezett, amit a felek 1441-ben (Détshy szerint 1440-ben, ellenőrizni) döntőbíróság elé is vittek. A három fivér arról tett panaszt, hogy László kizárva várnagyaikat Újhely várából elfoglalta azt és eltulajdonította a benne lévő ingóságokat és okleveleket. A várból küldte embereit a testvérek Helmecen lévő udvarházának kifosztására, valamint Munkács várába, hogy megakadályozza Péter ottani birtokba történő beiktatását. A László által elkövetett hatalmaskodásoknak ezzel még korántsem volt vége. Az ellene felhozott további panaszok szerint újhelyi várnagyainak irányítása mellett kifosztotta unokatestvérei pataki és újhelyi jobbágyait, azok pataki udvarházának udvarbíráját megverette, s Újhely várába hurcoltatta, ahonnan csak kezesek ellenében volt hajlandó szabadon bocsátani, s ugyanígy fogva tartotta a fivérek korábbi újhelyi várnagyát, Mateóci Györgyöt is.

A Pálóczi unokatestvérek képesek voltak arra, hogy közös birtokaik ügyét békésebb módon is intézzék. Egy 1444 karácsonyán keltezett zálogosító elismervényben az szerepel, hogy János – akkor már ungi ispán – az újhelyi várhoz tartozó Toronya és Borsi birtokban lévő, korábban egy aranyozott kupáért és egy ezüst serlegért elzálogosított részét visszaadta Lászlónak, mivel az unokatestvér is visszaszolgáltatta a nála lévő értékes tárgyakat. Szintén kettejük között született egy 1446-ban keltezett bizonyságlevél, mely szerint Simon Patak és Újhely oppidumban lévő birtokrészeit 1400 forintért zálogba adta Lászlónak. Ezt utóbb szerette volna visszakapni, s ezekért cserében dédesi birtokrészét örökjogon hajlandó volt átengedni unokatestvérének, aki ezt bizonyos feltételek mellett el is fogadta. 1450-ben egy hasonló tárgyú egyezség született közöttük, melyben unokatestvérének 700 forintért elzálogosított, az újhelyi várhoz tartozó Toronyában lévő birtokrészeit és Pálóc birtokhoz tartozó malmot kívánta visszaszerezni László. Mindezekért cserébe örökre átengedte Dédes várának falakon belüli saját részét Simonnak. Ezek az adatok újfent az unokatestvérek közös birtoklását igazolják, ami az egyes jószágokon található várak esetében is fennállt. Máté fia Péter halálát követően annak Ajnácskői várban lévő tulajdonjoga részben Lászlóra háramlott, aki ezt örök 40 birtoklásra visszaadta Simonnak és Jánosnak, cserében visszakapva az újhelyi borkilenced korábban elzálogosított részét.

Az 1440-es évek elején a Pálócziak nemcsak egymással viszálykodtak. A Zsigmond halála után trónra lépő Habsburg Albert rövid uralkodását (1437-1439) követően polgárháborús időszak következett az országban. Ulászló és V. László pártja szembeszállt egymással, s egyes főurak között is magánháborúk zajlottak. A hamisított adománylevél kapcsán már említett Perényi János és Pálóczi Simon királyi főlovászmester is súlyos összetűzésbe keveredtek. A konfliktus részletes leírása a háborúskodásukat lezáró 1444-ben keltezett békeegyezményben szerepel. Eszerint Pálóczi Simon elfogta és hosszabb ideig fogva tartotta Perényi Jánost, akinek érdekében Simon unokatestvére, László járt el. Perényi János végül kiszabadult, ám maga helyett túszul kellett adnia gyermekeit. Pálóczi László Dédes, valamint Ajnácskő várában, továbbá Sajószentpéter, Pétervására, és Kövesd mezővárosokban és a hozzájuk tartozó falvakban bírt birtokrészeit is átengedte unokatestvérének Perényi János kiszabadulása érdekében. A fogságból kiszabadult Perényi bosszút forralt, s pusztítani kezdte Pálóczi Simon birtokait, köztük Patak városát, s ott elfoglalva tartott egy erődítménnyé átalakított kolostort. A békéltető országgyűlés előtt megjelent ellenfelek végül megegyeztek egymással. Pálóczi Simon szabadon bocsátotta a nála lévő túszokat, visszaadta Perényi Jánosnak Csorbakő várát, unokatestvérének, Lászlónak pedig a Perényi kiszabadítása érdekében felajánlott birtokrészeit. Cserébe Perényi János visszaadta Pálóczi Simonnak a Patak városában emelt erődítményt a benne lévő hadifelszerelésekkel együtt. Az előzmények ismeretében egyáltalán nem meglepő, hogy ebben a konfliktusban Pálóczi László unokatestvére ellenében Perényi János érdekeit képviselte, aki ekkor Füzért és tartozékait is átengedte számára egy rövid időre. Figyelemreméltó az eset kapcsán feltűnő „kolostorból kialakított erődítmény” mely a legkorábbi említése Patak városában álló, bármiféle erősségnek. Egyértelműen nem dönthető el, hogy ez az adat a város északi végén álló ferences, vagy a déli végére feltételezett, de pontosabban nem lokalizálható domonkos kolostorra vonatkozik-e.

1453-ban a trónra lépő gyermek V. László királyi új adomány címén erősítette meg a Pálócziakat – Lászlót, valamint Máté fiait, ekkor már csak Simont és Jánost – a pataki uradalom birtokában. Újhely várának tartozékai között új elemként Bányácska (Szépbánya) is szerepel, amit a Pálócziak vásároltak meg néhány évvel korábban Knol László kassai polgár örököseitől 953 aranyforintért. Az adománylevél szerint a közös birtoklás továbbra is fennállt, a felsorolt birtokok fele részben Lászlónak, fele részben pedig Simonnak és Jánosnak jutottak. Az adomány megerősítésével az unokatestvérek közötti viszálykodás azonban korántsem 41 szűnt meg. Egy 1454. évi oklevél arról tesz említést, hogy Simon helmeci udvarbírája betört Patak városába, ahol László egyik jobbágyát elfogta és megverette. 

Az újhelyi várnagyok környékbeliek kárára elkövetett zaklatásai és hatalmaskodásai sem maradtak el ezekben az években. 1449 júliusában Hunyadi János megidéztette Csicseri Zsigmondot, Pálóczi László újhelyi várnagyát. Ennek az volt az előzménye, hogy a várnagy egy Komjáthy Albert nevű nemesember utazót a várból kiküldött embereivel elfogatott, szidalmazott, majd az erdőben „ló módjára megzablázta” és kifosztotta. A főurak egymással folytatott viszálykodásait a 15. század közepén a huszita bratrik ismétlődő betörései tetézték Északkelet-Magyarországon. 1458-ban a térségből Sáros várába visszahúzódó husziták hadait Rozgonyi Sebestyén a Sárospatak melletti botkői ütközetben szétverte. A huszita betörésekkel kapcsolatosan a várról nincsen fennmaradt említés.

Okleveleinek keltezési helyei arról tanúskodnak, hogy Pálóczi László előszeretettel időzött Patakon 1450 és 1470 között. Sárospatak északnyugati, Héce nevű városrészén, a városmagtól nagyjából 1 kilométerre építette fel kúriáját, melynek részletes helyrajzi meghatározást is tartalmazó első említése 1461-ből ismert. Ugyanerről az udvarházról van szó Mátyás 1465-ös oklevelében, melyben engedélyt adott Lászlónak, hogy kúriáját „vár módjára, bástyákkal, várfalakkal, árkokkal és más szükséges építményekkel” megerősítse. Ekkor az unokatestvérek, Simon és János már nem éltek, így László vélhetően különösebb ellenállás nélkül folytathatta erődítési munkálatait. A város Széldombnak nevezett területén található maradványainak részleges régészeti feltárására is sor került. Amíg az udvarház „vár módjára” történő kiépítésére nem került sor, indokolt esetben László is az újhelyi várban kereshetett menedéket. Egy 1459. januárjában írt levelében arról értesülünk, hogy „bizonyos dolgai miatt” nyolc napig, vagy tovább is tervezett időzni Újhely várában, ahová feltételezhetően a Mátyás elleni összeesküvés híre miatt vonult vissza.

Az unokatestvérek viszálykodásáról tanúskodó fentebb idézett 1441-es oklevélben szerepel egy utalás Máté fiainak: Péternek, Simonnak és Jánosnak Patakon lévő kúriájára. Ennek pontosabb lokalizálása koránt sem egyértelmű, ám mivel a Pálóczi unokatestvérek közötti viszálykodást több forrásunk is tanúsítja, joggal feltételezhető, hogy ez az épület László hécei udvarházával átellenben a város déli részén, az eredeti városmag közelében állhatott. Elképzelhető, hogy az uradalmi központ itt évszázadok óta megőrizte topográfiai kontinuitását, s a Pálócziak udvarháza esetleg azonos lehetett a Perényiek 1427-ből említett kúriájával, sőt – bár ez már többszörös hipotézisnek számít – topográfiai értelemben akár egészen a korai királyi udvarház kérdéséhez is visszautalhatunk. Az mindenestre kétségtelen, hogy 1529-ben Sárospatakon említenek egy olyan, a Bodrog folyó partján álló pallaciumot, 42 ahová a Tokajból Patakra felhajózó János-párti naszádosokról érkező hírek miatt éppen az újhelyi várnagy helyeztetett darabontokat és huszárokat. Egy későbbi tanúkihallgatási jegyzőkönyvben pedig a Bodrog hídja közelében lévő „alsó várról” esik szó, ahol Pálóczi Antal húga, Katalin lakott a mohácsi csatát követően.

Ezek az említések egészen biztosan nem a Hécén állott erősségre vonatkoznak, s ugyanígy nem hozhatók összefüggésbe a később felépített kora újkori sárospataki várral sem. Nem zárható ki viszont az, hogy a forrásokban említett épület – feltéve persze, hogy legalábbis helyrajzi értelemben ugyanarról az épületről van szó – állhatott azon a telekkomplexumon, amit az 1567. évi sárospataki urbárium földesúri ház és telek megjelöléssel említ, s amit később Báthory Zsófia a jezsuitáknak adományozott. A mai római katolikus plébánia telkének jövőbeni régészeti kutatása mindenesetre sokat segítene a probléma további tisztázásában. A rövid – de a téma szempontjából talán nem öncélú – kitérő után térjünk vissza a Pálóczi család és az újhelyi vár történetéhez.

László 1470-ben bekövetkezett gyermektelen halálával a Pálócziak jószágai János fiának, Imrének és Simon fiának, Istvánnak a tulajdonába jutottak. Mátyás 1471-ben keltezett oklevele már Pálóczi Imre és István közös birtokának nevezte Patak városát. A Pálóczi unokatestvérek szembenállása az ő generációjukban is megismétlődött. A sárospataki castellumot Pálóczi István kaphatta, ezt látszik alátámasztani egy 1482-es oklevél, melyben Istvánnal összefüggésben feltűnik a „castrum Sarospathak” megjelölés. A 15. század utolsó évtizedeinek forrásaiban szereplő, „castellanus castri Pathak” megjelöléssel illetett várnagyok vélhetően ezzel, a Sárospatak Héce nevű városrészén állott várral hozhatók összefüggésbe. Így az 1493-ban említett Kónya Péter, az 1494-ből ismert Bégány Benedek és Buttkai Mihály, valamint az 1495-ből ismert Újfalusi János Sárospatakon teljesíthettek szolgálatot.

Imre halálát követően – a középkori örökösödési jognak ellentmondóan – özvegye, Rozgonyi Dorottya és Anna nevű lánya, Csáktornyai Ernuszt János királyi lovászmester felesége kapták Újhely várát és tartozékainak felét. Rozgonyi Dorottya 1486-ban, mint az „Újhely nevezetű vár” birtokosa tűnik fel egy oklevélben. Pálóczi István és Dorottya asszony között 1489-ben egy megállapodás született, melyben a birtokok kapcsán korábban egymás ellen indított pereket megszüntették. Az időközben elhunyt István idősebb fia, Antal pár évvel később azonban azzal a panasszal fordult II. Ulászlóhoz, hogy Dorottya és lánya, Anna valamennyi Pálóczi birtok okleveleit maguknál tartják, s megtagadták azok átadását. 1490 és 1493 között Csáktornyai Ernuszt (Hampo) János – aki az ugyanilyen nevű, kikeresztelkedett bécsi zsidó kereskedő, egyben Mátyás pénzügyi reformjait kidolgozó királyi kincstartó unokája volt – tűnik fel, mint Dorottya asszony újhelyi várnagya. Ernuszt 1490-ben elfogta és 43 Újhelyi várába bezárva tartotta Kállói János familiárisát, Nagyfalvi Dénest, míg ura a lengyeleknél volt. Három évvel később embereivel ugyancsak Kállói János sérelmére követett el különféle hatalmaskodásokat. 1497-ben ismételten egy kisebb hatalmaskodási ügyről értesülünk a vár kapcsán. Ekkor Földessy Balázs újhelyi várnagynak azért kellett felelnie Zemplén vármegye előtt, mert familiárisaival rajtaütött Buttkai Mihály – azelőtt pataki, akkor már regéci várnagy – disznókondáján az újhelyi éves vásár idején, s 40 disznót – köztük 27 nagyobbat – elhajtott tőle. A következő évben Abaffy Bernaldus szerepel, mint újhelyi várnagy.

A család birtokok körüli civakodása vélhetően tovább tartott, 1499-ben a leleszi konvent mindenesetre bevezette Dorottyát, Annát és Ernuszt Jánost az újhelyi vár teljes, továbbá Újhely és Patak mezővárosok felének birtokába. Pálóczi Antal és Mihály, másfelől Imre özvegye, Dorottya, valamint az időközben elhunyt Anna lányának férje, Ernuszt János közötti végérvényes „békés egyezségre” végül 1500 márciusában került sor. A megállapodás értelmében Dorottya élete végéig megtarthatta a Patak városában lévő „régi kúriát”, a saját maga által építtetett „új kő kúriát”, mely a ferences kolostorral szemben állt, s ugyanígy kezén maradt Patak település, valamint Kispatak és Ardó birtokok fele része. Antal és Mihály megkapták Újhely vára teljes birtokát, valamint Újhely mezőváros és Borsi birtokának fele részét. Az Imre örökségét képező Toronya és Bányácska részbirtokok Ernuszt János kezén maradtak zálogban. A vár az egyezség megkötésekor Ernuszt János birtokában volt, akit köteleztek annak átadására. A megegyezés szövegében figyelemreméltó említés az, hogy a vár ekkor kisebb és nagyobb ágyúkkal volt felszerelve.